Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 28, 2008

Ha Szilveszter, akkor lencse

A jelen gazdasági helyzetben semmiképpen nem akartunk kockáztatni, úgyhogy nyilvánvaló volt, hogy éjfélkor lencse lesz. A szilveszteri menüben a lencse saláta versenyzett az indiai lencsével, végül az előbbi győzött. Az idén a lencseleves nem indult. _____________________________________ Hozzávalók: 1/4 kg. lencse, 1 szál Pick Snack kolbász, 1 fej vöröshagyma, 1 paradicsom mustár, balzsamecet, só, bors, babérlevél, A lencsét 2-3 órára beáztatom. A hagymát vékony karikákra vágom, a felét a lencsével sós vízben a babérlevél kiséretében felrakom főni. A főzőléhez egy kis balzsamecetet is adok. Amikor a lencse megpuhult leszűröm és egy tálba teszem. Hozzáadom a vöröshagyma másik felét, ha szükséges sózom, és egy kis mustárt is adok hozzá, majd a hűtőbe rakom. Evés előtt a kolbászkákat nagyjából másfél centis csíkokra vágom, és kicsi olajban kisütöm, majd forrón adom a lencsesalátához, amit paradicsommal ízesítek, és egy kis őrölt színes borssal is megszórok.

Az én hamburgerem

Aki szereti a hamburgert, annak valószínűleg megvan a saját kedvenc receptje, nincs ez másként velem sem. Mindazonáltal személyes véleményem szerint a világ legjobb hamburgere Szegeden kapható a Kálvária téren, és az összes közül a francia fantázianevű a legjobb. Ami az én hamburgeremet illeti, a körítés állandóan változik, csak a húspogácsa összetétele állandó, és néhány fiaskó óta a hamburgerzsemlét is kerülöm, ma például a pita kipróbálása volt soron. Azért ha valakinek akad egy jól bevált hamburger zsemle receptje, azt örömmel kipróbálnám. A pitás változat látványban nem hozza az eredetit, de ízben ott volt. Az alábbiakban csak a húspogácsa receptjét közlöm, mivel az összes többi az ember aktuális kedvének függvénye. Ami viszont állandó szereplő: hagyma, paradicsom, ketchup, mustár és sajt. A kolbászos lecsón keresztül a kaviáron át a pirított szalonnáig minden megengedett. A húspogácsához 1/2 kg. darált marhahúst veszek alapul, ehhez jön 1 kis doboz sűrített paradicsom, né

Sárgarépás babsaláta

Ez az egyik kedvenc téli salátám, számos húsétel köreteként is szerepel, legutóbb a Wellington bélszín kísérője volt. _______________________________________ Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1 konzerv vörösbab 2 db. sárgarépa balzsamecet 10%-os ecet 1-2 tk. mustár só bors A sárgarépát felkarikázom, és az egyik fej vöröshagymával és a fokhagyma gerezdekkel sós vízben megfőzöm. Amikor puha, leszűröm és a hagymákat kidobom mellőle. A felkarikázott sárgarépához adom a vörösbabot, és a másik fej nyersen vékony karikákra vágott hagymát. A mustárt egy kis balzsamecettel, és fél tk. 10%-os ecetettel kikeverem, sózom, borsozom, ha szükséges, egy kis vízzel felengedem, és ráöntöm a zöldségekre. 2-3 órányit a hűtőben hagyom, hogy az ízek összeérjenek.

Gombás tokány paradicsommal

Révén a család egyik ága vas megyei - "vazsmegyei" - kötelességemnek tartottam felderíteni a tájjellegű ételeket. Ebben nagy segítségemre volt a Vasi, zalai parasztételek című mű, az alapreceptet innen vettem, de a szánk ízéhez igazítottam, és az alábbiakban ezt a változatot közlöm. A hagyományos tokány vasi változata ez a gombás paradicsomos étel. Maga a tokány eredetileg erdélyi étel volt, jellemzője a hosszúkásra vágott hús, amelyet pirítás helyett a saját levében pároltak, és az eredeti változatba nem került vöröshgyma, a pirospaprikát pedig jellemzően bors helyettesítette. Ma már számos ettől eltérő változat létezik, mint például ez a recept is. ____________________________________ Hozzávalók: 60 dkg. sertéslapocka 3-4 ek. olivaolaj - az eredeti változat szerint sertészsír bors majoranna piros paprika 1 dl. tejföl 1 dl. fehérbor 1 kis doboz sűrített paradicsom 1 csokor petrezselyem zöld kicsi liszt 1 közepes vöröshagyma 1/2 kg. champignon gomba fél maréknyi száríto

Gin daisy

Mit tehetnél, ha a legutóbbi buliból annyi gin maradt, ami egy kisebb szeszfőzdének is a dícséretére válna? Fogod a koktélos könyvet, megnézed, hogy még mi van otthon, azután csak keversz és keversz. A tört jégről sajnos le kellett mondanunk megfelelő eszközök hiányában, mivel a szimplán ledarálni próbált jégkockából tört jég helyett hó állagú valami lett, szóval egy mixertanfolyamról kitettek volna, de ízre nagyon finom volt. Könnyű koktél Szilveszterre. Hozzávalók: Jégkocka tört jég 1 rész citromlé 2 rész gin 1 tk. grenadine 1/2 tk porcukor 1 koktélcseresznye A shakert félig töltjük jégkockával, erre jön a gin, a citromlé,a cukor, és a grenadine. Jól összerázzuk, majd a tört jégre szűrjük a pohárba. Beletesszük a koktélcseresznyét, végül a poharat tetszés szerint díszítjük. Ami a grenadine mennyiségét illeti a fenti mennyiség a hivatalos recept szerinti, de mi 1 résznyit tettünk bele.

Majdnem Wellington bélszín

A bélszín már önmagában is remek fogás, Wellington módra azonban egyenesen csodás. Ez a típus azt jelenti, hogy a bélszínt gombapéppel és sonkával vonom be, illetve levelestésztába tekerem. Maga a gombabpép - duxelles-gomba - önálló találmány, és ha minden igaz egy bizonyos 16. századi mesterszakács, Francois Pierre la Varenne nevéhez fűződik, aki egy francia márki számára alkotta meg az első változatát, amelyet azóta számos ételhez használnak. Lényege, hogy a finomra vágott mogyoróhagymát, valamint gombát vajon lepirítom, és pépesítem. Fontos, hogy sűrű, kenhető massza legyen a végeredmény. Ma már számos változata létezik az összetevők függvényében. Az általam készített Wellington bélszínt Gordon Ramsay útmutatása alapján készítettem, csak egy egész kicsit variáltam rajta. Köretként jellemzően párolt, vagy pirított zöldségekkel - pl. sárgarépa, borsó - tálalják, esetleg madeira mártással. Mi sárgarépás vörösbab salátát ettünk hozzá. _________________________________________ Hozzá

"Éhesvendég" elhárítás - töltött minicsigák

Váratlan rajtaütések ellen több fegyverrel is rendelkezem, ezek a tésztacsigák a legújabbak. Mostanában teljesen rákattantam a leveles tésztára ezen a téren, különösen amióta rájöttem, hogy végszükség esetén 15 perc alatt is ki tudom olvasztani a fagyasztott leveles tésztát a radiátoron. Azóta mindig tartok egy-két rudat a hűtőben. Töltelékként szinte bármi elképzelhető, én a különféle pestókra szavazok. Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta sajt szárított paradicsom kimagozott olivabogyó reszelt parmezán egy friss paradicsom héj nélkül só bors friss bazsalikom tejszín A töltelék elkésztéséhez a szárított paradicsomot, az olivabogyót, és a friss paradicsomot a fűszerekkel összeturmixolom. A masszát egy kis olavolajon megfuttatom, és ha szükségét érzem, néhány evőkanál tejszínnel lágyítom. A végén hozzáadom a reszelt parmezánt, annyit, hogy a massza viszonylag sűrű legyen. A leveles tésztát hosszában két részre vágom, és az így kapott lapokat megkenem,

A disznóvágás dícsérete, avagy házikolbász és szalámi változatok

Gyermekkori emlékeim a disznóvágásról ott kezdődnek, hogy felkelek, és forró hagymás vért reggelizek, ugyancsak forró fekete teával. Ezzel a technikával mindig sikerült elkerülnöm a disznóvágás tragikusabb pillanatait, és továbbiakban is tartani kívánom magam ehhez a hagyományhoz. Egyetlen alkalommal próbálkoztam a hagymás vér saját kezű elkészítésével, de úgy éreztem magam, mint a Vészhelyzet egy különösen drasztikus részének mellékszereplője. Szóval nem lett rossz, de lényegesen csekélyebb élvezetet nyújt, ha magadnak kell elkészítened. Ami az általunk töltött kolbászt illeti, annak nincs konkrét receptje, mi általában folyamatos kóstolgatás mellett szoktuk ízesíteni. Ez rendszerint úgy történik, hogy egy ember kever és fűszerez, a többi pedig szakért, és fogja a fejét. Természetesen számomra az alap mindig sok-sok pirospaprika, kömény és fokhagyma. Emlékezetes volt, amikor F. családjánál először voltam disznóvágáson, én az alföldi lány. Ők először is pirospaprik