Ugrás a fő tartalomra

Majdnem Wellington bélszín

A bélszín már önmagában is remek fogás, Wellington módra azonban egyenesen csodás. Ez a típus azt jelenti, hogy a bélszínt gombapéppel és sonkával vonom be, illetve levelestésztába tekerem. Maga a gombabpép - duxelles-gomba - önálló találmány, és ha minden igaz egy bizonyos 16. századi mesterszakács, Francois Pierre la Varenne nevéhez fűződik, aki egy francia márki számára alkotta meg az első változatát, amelyet azóta számos ételhez használnak. Lényege, hogy a finomra vágott mogyoróhagymát, valamint gombát vajon lepirítom, és pépesítem. Fontos, hogy sűrű, kenhető massza legyen a végeredmény. Ma már számos változata létezik az összetevők függvényében. Az általam készített Wellington bélszínt Gordon Ramsay útmutatása alapján készítettem, csak egy egész kicsit variáltam rajta. Köretként jellemzően párolt, vagy pirított zöldségekkel - pl. sárgarépa, borsó - tálalják, esetleg madeira mártással. Mi sárgarépás vörösbab salátát ettünk hozzá.
_________________________________________
Hozzávalók:
Bélszín
1 csomag Tante Fanny leveles tészta
1/2 kg. champignon gomba
szarvasgombás olivaolaj
néhány szelet fekete erdei sonka
dijoni mustár
bors
A gombát ledarálom, majd az így keletkezett pépet kicsit sózóm, egészen enyhén borsozom, majd a szarvasgombás olivaolajon lepirítom kissé. A bélszínt jól bekenem a mustárral, majd egy kis olajon megsütöm, hogy színt kapjon, és egy kissé át is süljön, mivel a leveles tésztában már nemigen fog tovább sülni. Közben egy folpack darabra kiterítem a sonkákat, ráteszem a gombapépet és elkenem rajtuk, erre helyezem a húst, majd az egészet feltekerem úgy, hogy egy csinos kis csomag lesz belőle. Ezt követően 3 órára a hűtőbe tettem. Amikor kivettem, levettem róla a folpackot, és a csomagot a leveles tésztába burkoltam. A sütőben 160 fokon addig sütöttem, amíg a tészta szép színt nem kapott.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A disznóvágás dícsérete, avagy házikolbász és szalámi változatok

Gyermekkori emlékeim a disznóvágásról ott kezdődnek, hogy felkelek, és forró hagymás vért reggelizek, ugyancsak forró fekete teával. Ezzel a technikával mindig sikerült elkerülnöm a disznóvágás tragikusabb pillanatait, és továbbiakban is tartani kívánom magam ehhez a hagyományhoz. Egyetlen alkalommal próbálkoztam a hagymás vér saját kezű elkészítésével, de úgy éreztem magam, mint a Vészhelyzet egy különösen drasztikus részének mellékszereplője. Szóval nem lett rossz, de lényegesen csekélyebb élvezetet nyújt, ha magadnak kell elkészítened. Ami az általunk töltött kolbászt illeti, annak nincs konkrét receptje, mi általában folyamatos kóstolgatás mellett szoktuk ízesíteni. Ez rendszerint úgy történik, hogy egy ember kever és fűszerez, a többi pedig szakért, és fogja a fejét. Természetesen számomra az alap mindig sok-sok pirospaprika, kömény és fokhagyma. Emlékezetes volt, amikor F. családjánál először voltam disznóvágáson, én az alföldi lány. Ők először is pirospaprik

Indiai hagymás-mazsolás rizs

Ezt a fajta rizst rendszerint az indiai ételekhez szoktam készíteni, és remekül egyesíti a sós és az édes ízeket. ________________________________ Hozzávalók: basmati rizs, mazsola, 2 fej hagyma, fél tk garam masala, 1 tk kurkuma, 1 rúd fahéj, só, olaj A hagymát apróra vágva lepirítom egy kevés olajon, majd egy időre félreteszem. A rizst egy serpenyőben csak úgy szárazon 2-3 percig pirítom, majd ezt követően adok csak hozzá egy kis olajat, így is pirítom egy percig, majd a rizs kétszeresének megfelelő mennyiségű forró vízzel - így nem fog ragadni - felöntöm, hozzáadom a fűszereket, és a mazsolát. Ne féljünk a mazsolától, minél több, annál jobb. Amikor puha a rizs hozzáadom a pirított hagymát, kiigazítom az ízeket, és már kész is.

Dalmát kaland - vajon pirított fokhagymás tintahal mángoldos krumplival

Dalmácia, és általában Horvátország az egyik kedvenc úticélunk, ha tengerről van szó. Ezúttal is sikerült egy kellemes kis zugot találnunk, ami sem zsúfolt, sem zajos nem volt, figyelembe véve tömegiszonyunkat. Ugyanakkor ami a dalmát konyhát illeti, legalábbis a tengerparti éttermek kínálatát illetően sok meglepetéssel nem szolgálhat, ezért idén néhány próbálkozás után arra jutottunk, hogy magunkra főzünk, vagyis én kotyvasztok az egész bandára, mivel a barátainkkal utaztunk. Ezek után szabadon garázdálkodhattam a környék tenger gyümölcsei és zöldségei között, a főszerepet a tinahal, fokhagyma, scampi, valamint az általam olyannyira kedvelt, és a dalmát konyhában alapvetőnek számító mángold voltak. Még szerencse, hogy a fogkefe mellett tekintélyes fűszerkészlet nélkül sem teszem ki a lábam otthonról. Én nagyon élveztem, remélem T. és A. sem éheztek túl sokat :-) Ne számítsatok persze nagyon bonyolult receptekre, mivel az időm jelentős részét a tengerben kívántam tölteni, szóval a max