Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 8, 2009

Elzászi hagymaleves - az egyetlen és igazi

Már legalábbis elzászi ismerősöm állítása szerint. Igaz, ami igaz, literszámra szokott fogyni nálunk, függetlenül attól, hogy ez-e az eredeti recept. Amit mindenképpen tudnunk kell mielőtt nekilátnánk, hogy ha francia ételt készítünk, botrányos mennyiségű vajnak kell rendelkezésre állnia. Francia barátaink ugyanis hajlamosak a vajat is vajjal enni, diétás hozzáállásnak itt helye nincs. Aki tehát azt gondolná, hogy ha mellőzi jelen levesnél a sajtos pirítóst, akkor laza kis zöldséglevessel áll szemben, az óriási tévedésben van. Kivitelezési gondokat okozhat még, hogy lehetőség szerint alaplé kell hozzá. Nem hivatalos véleményem szerint amennyiben rendkívüli módon szeretnénk hagymalevest enni, ám nem rendelkezünk előző napról marhahúslevessel, akkor leveskocka is alkalmazható, nem egészen ugyanaz az ízhatás, de nem tragikus. Az előző mondattól természetesen hivatalosan kénytelen vagyok elhatárolódni, de lássuk be, néha muszáj egyszerűsíteni. Említett francia barátunk ebben az esetben va