Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

KULINÁRIS ÉLMÉNYEK EGERBEN A minap Egerben jártunk, és meg kell, hogy mondjam, bár mindig kellemes helynek tartottuk, jó néhány éve még gondot jelentett esténként találni egy olyan helyet a belvárosban, ahol egy jót lehet enni és beszélgetni. Most azonban fordult a kocka, gyakorlatilag inkább az jelentett problémát, hogy annyi az izgalmas új hely, hogy valami mindenképpen kimarad. Kezdődött ott, hogy egy igazán kellemes, belvárosi apartmant tudtunk foglalni, és a tulajdonos olyan kedves volt, hogy megosztotta velünk kedvenc taxisofőrje, I. elérhetőségét, megkönnyítve ezzel számunkra a Bolyki Pincészet elhagyását, egy kis borkóstoló után. Ha már borkóstoló, elég rendhagyó módon az egri borvidék vonatkozásában egy sauvignon blanc hagyta a legmélyebb nyomot ezen alkalommal bennem, és ez semmiképpen nem a Bolyki Pincészet vörösborainak leértékelése, sőt! De ez a bizonyos savignon blanc mindent lepipál, be is vásároltunk belőle. No meg persze némi vörösbort is beszereztünk. És e...
A HÁZI KENYÉR DÍCSÉRETE Régen azt hittem, hogy ha saját magam által sütött kenyeret szeretnék, akkor vagy csak a macerás kenyérsütő gép alkalmazásával tudom ezt megtenni, vagy órákon át kell dagasztanom. Ez azonban mind elkerülhető, mint utóbb kiderült, ezért már nagyjából két éve nem veszünk a boltban kenyeret, hanem átlagosan kétnaponta magam sütöm azt, nagyjából olyan 5 perc ráfordításával, ami nem hátrány egy rohanós hétköznap. A lényeg, hogy a kikevert tésztának hagyjunk elegendő időt arra, hogy megkeljen. Ez általában azt jelenti, hogy este bekeverem a tésztát, reggel pedig fogom, és kisütöm. Ennyi az egész. Ez gyakorlatilag egy egyszerű gyökérkenyér, amit többféle liszttel, és variációban szoktam készíteni. A képen látható teljes kiőrlésű tönkölylisztből és zablisztből készült, tehát ez egy sűrű kenyér, ami a zbtartalma miatt lassan szívódik fel, tehát később lesz csak éhes tőle az ember. A liszthez mostanában többféle maglisztet is adok, egyrészt az izgalmas ízhatás, másré...
EPERDZSEM CHIA MAGGAL A minap nagyobb kontingens eperhez jutottam, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a mennyiséget frissen, belátható időn belül nem tudjuk elfogyasztani, ezért arra gondoltam, hogy legyen akkor eperdzsem. A problémát alapvetően az okozta, hogy cukrot és hasonlókat nem eszek, de akkor mégis mitől lesz ebből sűrű dzsem? A megoldást a chia mag jelenti, ettől szépen összeáll a dzsem, édesítésre egyebekben nem volt szükség, mivel egyrészt elég volt az eper természetes íze, másrészt nem szeretjük a túl édes dolgokat, de nyilván akinek ez kevés, az tehet bele mézet, vagy édesítőszert. Vagy akár csinálhat rendes eperdzsemet, és ez esetben az okfejtésem nem érdekes a számára. De vissza azokhoz, akik ki akarják próbálni az chia magos eperdzsemet. Itt most nem írok mennyiséget, mert teljesen találomra csináltam, immár több alkalommal, és működött. Szóval az ember fog egy nagy adag epret - nálam ez nagyjából 3 kg volt - és felteszi főni egy lábasban. Többlet folyadé...
Csicseriborsós oregánós csirke Ha csirkéről van szó, az ember hajlamos a rántott csirke, rizses csirke dimenzióban gondolkodni, holott valójában a csirkehús fehér vászon, a variációk száma végtelen. Ebben a receptben bár megjelenik a narancs karakteres íze, bátran ajánlom azoknak is, akik kicsit ódzkodnak a sós és édes ízek párosításától, a narancstól egyszerűen csak pikáns lesz az étel. __________________________________________________ Hozzávalók: A mártáshoz: 1 db. citrom 3 db. narancs 3-4 gerezd préselt fokhagyma 1 EK méz (elhagyható) őrölt római kömény valamint: 1 doboz konzerv csicseriborsó 4-6 db. csirkecomb, vagy csirkemell, tetszés szerint 3-4 sárgarépa, vagy 6-8 bébirépa (utóbbi semmiképpen nem konzerv) 1 vöröshagyma olivaolaj 1-2 ág friss oregánó só cirtombors chilipehely petrezselyem a tálaláshoz A mártáshoz a citrom, és két narancs levét kifacsarom, és elkeverem a többi hozzávalóval, majd a felével bepácolom egy fél órára a...
DIÉTÁSAN IS FINOMAN I. Baba Ganoush (libanoni padlizsánkrém) Sok minden más mellett két nagy kedvencem van, az evés, és a divat. Előbbi túlzásba vitele veszélyeztetné az utóbbi iránt érzett szenvedélyemet, ezért általában évente egyszer végigcsinálom az Aranypont  akupunktúrás kezelését, amit egy napi maximum 600 kalóriás étrend egészít ki. Mivel a tűk kiegyensúlyoznak, és nem különösebben vagyok éhes,  ez bár elég kevésnek hangzik, viszonylag könnyen tudom tartani két hétig. Ez idáig rendben is van, de  ha már 600 kalória, akkor is szeretnék finomakat enni, szóval a következő néhány bejegyzésben alacsony kalóriatartalmú, a programba beilleszthető receptek jönnek, elsőre egy padlizsánkrém, kicsit diétásra variálva, de közlöm mellette az eredeti receptet is. _____________________________________________ Baba Ganoush - diétás verzió hozzávalók: 1 közepes padlizsán (100 g/ 25 kcal) 1 EK kókuszjoghurt ( koko dairy free joghurt ) 1 préselt gerezd ...
VISSZATÉRÉS, AVOKÁDÓTORTA, ÉS A TÖBBIEK Nem így készültem, bár egy ideje már gondolkodtam rajta.  Főzni persze főztem az elmúlt években is, és igen, fotóztam is, de írásra már nem jutott időm. Ma este viszont nem jutott eszembe egy régi recept, csak az, hogy annak idején feltettem a blogra, így azután rákerestem, azután beugrott, hogy akár írhatnék is egy bejegyzést, szóval így. Majd meglátjuk a többit. Még valami. Már nem eszem fehér lisztet, cukrot, és tejterméket. Szóval ezek nem lesznek a receptekben innentől. Semmi allergia, csak így tetszik. Nekem bevált. Ez a csinos kis virágalátét lime-os avokádótorta, datolya és pekándió alappal, a tetején ehető virágokkal az  ehetoviragok  jóvoltából, a múlt szombati buli nagy felfedezettje. ______________________________________________ Hozzávalók: 4 érett avokádó 1 lime leve 1 EK méz egy maréknyi magozott datolya 150 g pekándió (opcionálisan: 1 zacskó porzselatin) A pekándiót aprítógépben felapríto...

Mini tarte tatin

Még mindig a télről maradt receptek kiszórásánál tartok, szóval nem is akarom ezt a tortácskát túlragozni, egyrészt mert annyira egyszerű, másrészt meg mert önmagáért beszél. Ráadásul lehet, hogy az alma passzentos téli alapanyag, de nyáron sem szezonidegen, a tetejébe én ezt a kis finomságot forrón, vanílifagylalttal szoktam tálalni, szóval egyre inkább arra jutok, hogy valójában ez egy nyári recept. ____________________________________________ Hozzávalók: 2-3 darab alma (ha túl savanyú, akkor előtte kicsit megpárolva), levelestészta, kristálycukor, vaníliafagylalt. Egy edényben kristálycukrot karamellizálok, a végén egy kis vizet adok hozzá, ettől felhabosodik, és kicsit folyósabb állaga lesz. Víz helyett almalé is használható. A még forró és folyékony karamellt elosztom az előre kikészített créme brulée formákba, úgy, hogy nagyjából 2mm vastagon álljon a karamell az edénykék alján. Ezt követően a meghámozott, és cikkekre vágott almákat (lehetőleg ne legyen lédús fajta) is be...

Marhasült bearni szósszal, szarvasgombás salátával

Két megjegyzéssel kezdeném. Egyrészt mostanában kifejezetten húspárti, azon belül is vörös hús párti vagyok, szóval mit nekem sovány csirke, és a többiek. Ez elképzelhető, hogy mondjuk valamilyen ásványi anyag hiánnyal függ össze, de egy doki ismerősöm szerint pusztán népi hülyeség az a hiedelem, hogy ha valamit kívánunk, akkor abból hiányunk van, de mindegy is, a lényeg, hogy éljen a steak. Másrészt olyan régen írtam, hogy noha vannak ételfotóim, de néha már nem is emlékszem, hogy hogyan csináltam egy-egy ételt, hála a kisérletezgetésnek, de ez az étel kivétel. Na nem mintha a hússütéshez különösebb recept kell, itt inkább a szósz a lényeg, aminek eddig egy másik változatát készítettem, de mostantól az itt közzétett változat híve vagyok. Ami a szarvasgombát illeti, igazából szarvasgombás balzsamecet volt, remekül passzolt hozzá. (Harmadik megjegyzésem, hogy ennek a receptnek a felét még februárban megírtam, a másik felét meg most, ezért kissé télies, de sebaj, néhány hónap múlva talá...

Báránykebab joghurtszósszal

Most már nem is magyarázkodom, hová tűnök hónapokra, inkább csak örülök, ha van időm a blogra, mert főzni ugyan rendületlenül főzök, de megírni egy receptet... na az már körülményesebb. Arról meg szót sem, hogy ennyi idő után még a jelszóm is alig jutott az eszembe, de szerencsére sikerült előásnom valahonnan az emlékezetem hátsó sarkából, és most megint itt vagyok. A menü még egy tavaly év végi partyról van, és némi Ramsey-hatás érezhető rajta, de üsse kő, elég jól fogyott, és ez az, amiért megosztom Veletek. Ami a húst illeti, működik más típussal is, de őszintén szólva báránnyal kell kipróbálni, és ha javasolhatom ne idegenkedjetek az ánizstól, mert zseniális hozzá. Egyébként - ahogyan én tapasztaltam - a jó húspogácsa titka - persze a fűszerezésen túl - ha elég időt szánunk az összetevők összegyúrására, és ennyi. _____________________________________________ HOZZÁVALÓK: A húspogácsához: 1 EK oliva olaj, vöröshagyma apróra vágva, 1 kicsi piros chili apróra vágva (ízlés szerint p...

Csak grillezünk és grillezünk...

Mióta beütött a nyár -és persze éppen nem esik, vagy nem esik annyira - gyakorlatilag egyfolytában grillezünk. Legutóbb a Mátrában, L.-éknél. Lelkesedésünk odáig terjedt, hogy még gombát is szedtünk, de megenni persze nem mertük, noha a társaság több tagja egyöntetűen letette a nagyesküt, hogy betonbiztosan felismeri a vargányát, de aztán megfutamodott. Azért nem éheztünk, olyannyira nem, hogy másnap reggel kilenckor ott folytattuk, ahol előző nap abbahagytuk. Megjegyzem grillezett tarját, és grill hamburgert regggelizni elég merész volt, de még ez sem tartotta vissza a banda nagyobb felét, hogy negyed tizenegykor a 200 méterre lévő lágosost megszállja. A pácok, és a grillmártások az alábbiak voltak. _______________________________________________ Pácok: Rákok és egyéb tenger gyümölcsei: A rákocskákra frissen aprított koriander zöldet, apróra vágott fokhagymát, olivaolajat, valamint facsart citromot tettem, és fél órát állni hagytam. Ez gyakorlatilag mindenféle tenger gyümölcsével mű...

Ördögkrumpli kerestetik

Az Alföldön eltöltött gyerekkorom egyik kedvenc csemegéje volt a nagyanyám által készített, ördögkrumplinak hívott édesség. Ez tulajdonképpen valami tésztaféle volt, amelyből evőkanálnyi gombócokat forró olajban kisütött, és még melegen cukrozott kakaóba forgatott, amitől valóban úgy néztek ki, mint az apróbb krumplik. A lyukacsos, levegős tészta a kakaóval még hidegen is finom párost alkotott. Sajnos azonban, noha elképzeléseim vannak, az eredeti receptet nem ismerem, és a neten is hiába kutattam ilyesmi után, bár annyi kiderült, a burgonyát régen az ördög eledelének tartották, de közelebbi találatot nem kaptam. Szóval a segítségeteket szeretném kérni a receptvadászatban, hogy gyerekkorom ízeit újra megtalálhassam! Ha bárkinek van valami ötlete, nagyon örülnék neki, szóval receptre fel!

A frankfurti Grüne Sosse esete a zöld spárgával

E. az általam igen kedvelt Frankfurt am Main-ban járva nem feledkezett meg rólam, a mániákusról, és a helyi piacon igazi kincsre lelt, nevezetesen a zöld szószhoz való friss fűszercsomagra, amely nemcsak hogy a fűszereket tartalmazta, de 3 elkészítési módot is. Na nem mintha egy bonyolult receptről lenne szó, de azért nagyon autentisch und tüchtig kis csomag volt, igazán jó ötlet, azonnal neki is estem. A Grüne Sosse lényege természetesen az idénynek megfelelő zöldfűszerek markáns jelenléte, így összetétele változó lehet, az én kis pakkom az alábbiakat tartalmazta (senkit nem áltatok azzal, hogy mindet azonnal felismertem): sóska (Sauerampfel), petrezselyem (Petersilie), snidling (Schnittlauch), turbolya (Kerbel), zsázsa (Kresse), spenót (Spinach), valamint porecs (Borretsch). Na már most, ez utóbbi összetevő okozott egy kis fejtörést. Mert finom, ez vitathatatlan. De mi ez? Sajnos ezzel kapcsolatosan csak annyit sikerült kiderítenem, hogy fűszer, valamint sokat megtudtam Porec város...

Ratatouille tésztakoronában sütve

Ezt a pofás kis technikát fél szemmel az egyik főzőműsorban láttam TV-kattintgatás közben. Mire odakapcsoltam nagyjából vége is lett a műsornak, tulajdonképpen csak ennyit láttam, egy tésztapuffancs egy tál felett. Mindenestre ez pont elég volt az ihlethez. Francia lecsót álmodtam hozzá, de gyakorlatilag működőképes hagymalevessel, és valószínűleg akár gulyással is, vagy bármivel, amihez passzol a kenyér. Én a havereknek sütöttem el, belapátolták seperc alatt. ___________________________________________ HOZZÁVALÓK: 6 kisebb adaghoz 1 kisebb fej padlizsán; 1 kisebb cukkini; 1 db. kaliforniai paprika; 1 fej vöröshagyma; 2-3 gerezd fokhagyma; 3-4 fej paradicsom; friss kakukkfűág; só; fekete bors; oliva olaj; leveles tészta. A felkockázott padlizsánt olivaolajon külön lepirítom, majd így teszek a cukkinivel, és a paprikával is. Ezt követően az apróra vágott vöröshagymát, és fokhagymát is lepirítom, hozzá adom a héj nélkül apró kockákra vágott paradicsomot a levével, valamint a kakuk...

Tejszínes paradicsomleves friss spentóttal

Könnyű kora nyári leves az alábbi recept, saját fejlesztés, már annyiban, hogy tulajdonképpen a hűtőben kallódó alapanyagok ad hoc házasításából született. Nevezetesen valami oknál fogva pont egy maréknyi friss spenót maradt előző napról, ami önmagában már nem tudott főételként nevezni, de igazán megért némi gondolkodást a felhasználását illetően. Adott volt még egy fél doboz főzőtejszín és némi paradicsom is. Ezt sikerült összehoznom belőle. F.-nek nagyon ízlett, és nekem is, aprónép viszont úgy ítélte meg, hogy nemcsak zöld színűt nem kíván enni, de ezúttal pirosat sem. (Részére haladéktalanul legyártottam egy B menüt, a kifogásolt színű ételek mellőzésével, amit némi tétovázás után el is fogyasztott.) ________________________________________ HOZZÁVALÓK: 3-4 fej paradicsom (héjától megfosztva, apróra vágva), 1 fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1/2 dl. főzőtejszín, 6-8 levél spenót, só, fekete bors, csipetnyi oregánó, oliva olaj. Az apróra vágott vöröshagymát és f...

Tőkehal kapribogyó szósszal, zöld spárgás újburgonyával

Végre eljutottam oda, hogy ne csak főzzek, de blogot is írjak, úgy tűnik mostanában ez egy kissé nehezen megy, de ami késik, nem múlik. Először is azzal kezdeném, hogy spárgamániás vagyok. Nem tehetek róla, egyszerűen imádom. A legjobb rántva, de párolva se semmi, jelen esetben ezt kombináltam össze egy kis újburgonyával - a másik nagy kedvencemmel - és ha már itt tartottunk kerítettem hozzá némi halat is. Aprónép a lepényhalat favorizálja, de ez most speciel tőkehal (na nem is evett belőle, de mostanában válogatós korszakét éli amúgy is). A spárgapucolástól eltekintve viszonylag egyszerű étek, de annál látványosabb. ____________________________________________________ Hozzávalók: 1 csomag zöld spárga, fejenként 4-5 db. kisebb újburgonya, 5-6 szelet tőkehal filé (de más halból is finom, a kapribogyó miatt azonban mindenképp tengeri hal javasolt, legalábbis véleményem szerint), 1 üveg kapribogyó, 1 csomag zöldhagyma, néhány levél medvehagyma (opcionális), 1 ek vaj, tengeri só, feket...

Bőrén sült lazac kukoricalepénnyel, és tejszínes édesköménnyel

Muszáj volt egy kis téli tájat csempésznem a lazac mellé, mert bár tudom, komoly lapátolás lesz ennek a vége, mégis olyan gyönyörű. Tulajdonképpen hangzatos neve ellenére maradékfelhasználás történt, a hűtőben kallódó édeskömény felhasználásával, de egészen jól sikerült. Ami a bőrén sütést illeti, azt nagyon szeretjük, egyetlen probléma van vele, hogy utána kemény fél órás szellőztetés szükséges a lakásban, de az is lehet, hogy én csinálok valamit rosszul... _________________________________________________________ Hozzávalók 2 főre: 2 szelet bőrös lazacfilé, vaj, oliva olaj, 1 édeskömény/fő 1 dl. tejszín (minél zsírosabb), 1 csészényi kukoricadara reszelt parmezán ízlés szerint, 1 kisebb fej vöröshagyma, őrölt szecsuáni bors, fekete bors, só, citrom Először a kukoricalepényt készítsük el. Az apróra vágott vöröshagymát kicsi oliva olajon megfuttatjuk, majd amikor már kellemesen üveges, rádobjuk a kukoricadarát, és egy kicsit ezt is hagyjuk, majd egy kicsi vízzel - még finomabb, ha e...

Egyszerűen: vadas

Kicsit már megint elhanyagoltam a blogot, annyi mentségem viszont van, hogy csak az írással maradtam le, a főzéssel nem. Az alábbi recept abból született, hogy az egyik hétvége úgy ért, nem volt különösebb ebédtervem, volt viszont egy halom sárgarépám, valamint egy adag szép szarvashúsom. Az ihletet egy korábbi, kissé franciás aszaltszilvás vadnyúl receptem adta, de igyekeztem nem túlbonyolítani a dolgot. Az a jó ebben, hogy csak simán felteszed reggel, és ha kész, friss kenyérrel is remek, de eheted zöldséges muffinnal , vagy - ezt töredelmesen bevallom - másnap a maradék pillanatok alatt fogyott el egy kis spagettivel. Még aprónép is szerette, igaz ragaszkodott a kézzel evéshez, de ez még mindig jobb, mint amikor ahhoz ragaszkodik, hogy egyedül egyen a nagykanállal, mert az minimum nagytakarítás utána. Ez egy nagyon egyszerű étel, egyetlen titka van, a türelem, mivel a minimum főzési idő három óra. _____________________________ Hozzávalók: 3/4 kg. szarvashús, 5-6 közepes s...

Libamájpástétom egyszerűen

Na már most. Ez tulajdonképpen créme brulée-nek indult (mostanában szinte mindenből megpróbálok azt csinálni, alighanem ez még a francia tanfolyam hatása :-) ) de hidegen sokkal jobb, így aztán kezeljük pástétomként, tálaljuk pirítóssal. Ez márcsak azért is jó, mert a hagyományos libamájpástétom elkészítése meglehetősen pepecs munka, ha szép végeredményt akarunk, itt viszont a turmixolás miatt sok időt/energiát spórolhatunk, mégis ízletes a végeredmény. Mivel azonban első próbálkozásként melegen tálaltam, karamellizáltam rá cukrot, és az a helyzet, hogy ez a réteg hidegen, a pástétomnak sem ártott, de elhagyható, ha valakit bezavar. ___________________________________________________ Hozzávalók: (6 tálkányi) 20-25 dkg. libamáj, 1 dl tejszín (lehetőleg 30%-os), 3 kisebb tojás sárgája 1 fej lilahagyma, 3-4 ek. (lehetőleg házi, darabos) áfonyadzsem, 1/2 ek. fehér kristálycukor, balzsamecet, olivaolaj, só, 1 ek. borredukció. Először elkészítem a lilahagymadzsemet. Ehhez a felharikázott...

Boldog Karácsony, és egészben sült pisztráng vegyes gombamártással

Először is mindenkinek békés boldog Karácsonyt! Remélem mindenkinek sikerült nagyobb megrázkódtatás nélkül túlélni a családi vacsorát. Nálunk az idei Karácsony két tanúsággal is bírt. (1) Aprónépet sokkal jobban érdekli a diavetítő szétszedése, mint maga a film, illetve (2) Kisvakond mellett Gordon Ramsey bácsit is atombiztosan felismeri a szakácskönyv fotóin. Ez utóbbi gondolom annak folyománya, hogy mostanában elég sok GR műsort láttam. Na de nézzük az ünnepi menüt, amely még mindig erős francia ihletettséggel bírt, a korábban már részletezettek miatt. Az este menüje az alábbiak szerint alakult: (1) libamájas créme brulée áfonyával, (2) szegedi halászlé, (3) egészben sült pisztráng gombamártással, (4) csokoládé fondant, ez utóbbi érdeklődés, és a fennálló kipukkadásveszély miatt elmaradt. Most pedig lássuk életem első egészben sült pisztrángjának receptjét, a többi később jön. _______________________________________________ Hozzávalók: 1 közepes tisztított egész pisztráng/fő, 2-3 g...

Triplacsokis mikulásmuffin

Úgy gondoltam, Mikulásra mindenképp dukál valami, ami rengeteg csokoládét tartalmaz, ugyanakkor kellően színes és játékos, ahhoz, hogy egy majd másfél éves aprónép figyelmét is felkeltse. A triplacsokis muffin tökéletes alanynak bizonyult hozzá. Mivel azonban a hagyományos méretű muffint túl nagynak találom, minimuffin sütőt használtam. Alapvetően a muffin műfajt nem kedvelem, mivel egy kissé száraznak találom őket (ez alól persze az imádott zöldséges muffin kivételt képez), de ez a recept kivétel alóla, és a miniméret is csak a javára vált. A díszítéshez a csarnokbeli Ázsia Bolt igazi aranybányának bizonyult. Punch, fehér csokoládé, és étcsokoládé mázt használtam alapnak, a tetejére pedig mindent rászórtam, ami kellően színesnek bizonyult. __________________________________ Hozzávalók (100 db. mini vagy 24 normál muffinhoz): 600 gramm étcsokoládé, 300 gramm fehér csokoládé, 100 gramm vaj, 2 tojás, 750 gramm fehér liszt, 2 zacskó sütőpor, 100 gramm kristálycukor. Az étcsokoládét víz f...