sáfránysárkány

Az Alföldön eltöltött gyerekkorom egyik kedvenc csemegéje volt a nagyanyám által készített, ördögkrumplinak hívott édesség. Ez tulajdonképpen valami tésztaféle volt, amelyből evőkanálnyi gombócokat forró olajban kisütött, és még melegen cukrozott kakaóba forgatott, amitől valóban úgy néztek ki, mint az apróbb krumplik. A lyukacsos, levegős tészta a kakaóval még hidegen is finom párost alkotott. Sajnos azonban, noha elképzeléseim vannak, az eredeti receptet nem ismerem, és a neten is hiába kutattam ilyesmi után, bár annyi kiderült, a burgonyát régen az ördög eledelének tartották, de közelebbi találatot nem kaptam. Szóval a segítségeteket szeretném kérni a receptvadászatban, hogy gyerekkorom ízeit újra megtalálhassam! Ha bárkinek van valami ötlete, nagyon örülnék neki, szóval receptre fel!

Adéle Barátság-díjat küldött nekem - ami nagyon jól esett! Izgalmas pillanat ez, az első "hivatalos" kapcsolatfelvétel egy másik gasztrobloggerrel :-) Jó kis találmány ez a gasztroblog, összehozza az embereket. Hiszem, hogy egy kedvvel elkészített étel, együtt elfogyasztva, szilárd alapja lehet egy barátság kezdetének, és ez talán virtuálisan is működik. Mivel a blogtémában még zöld vagyok, mint a friss hagyma tavasszal, így - egy kivételével - azoknak küldöm tovább a díjat, akik a legkedvesebb ihletforrásaim lettek a receptvadászatokon: Együk meg a világot Lila Füge Mennyei Mignon Nemisbéka Kicsi Vú Ízbolygó És végül, de semmiképpen nem utolsó sorban - a mindörökké gombaimádat jegyében: Ha bolond, ne szedd le Közös gomba Ígérem, hogy most már főzni is fogok, csak mostanában egy kissé sok a dolgom, de mindent pótlok!

Mostanában nem volt időm az irkálásra, de végre összeszedtem magam, mert már régóta ígérgetem ezt a bejegyzést. Szóval főzőtanolyamok. Mit tehet a szegény kis főzőmániás, ha nem akar több ezer kilométert utazni, hogy autentikus szakácsoktól tanulhassa meg egy-egy étel elkészítését? Elmegy főzőtanfolyamra. Na igen, de hová? Ez a bejegyzés most ehhez kíván segítséget nyújtani, összegezve a saját, természetesen szubjektív tapasztalataimat. Három szempont alapján veszem sorra a tanfolyamokat, egyrészt a főzés menete, másrészt a főzőkurzust vezető szakács felkészültsége, harmadrészt az alapanyagok minősége szerint. *** Elsőként vegyük a Lucullus Baráti Társaság tanfolyamait , már csak azért is, mert náluk jártam először ilyesmin, és továbbra is minden szempontból ők maradtak számomra a legjobbak. Először is nem csak egyszerű főzőiskoláról van szó hanem egyfajta Slow Food mozgalomról, amely egyszerre filozófia, életvitel, és kulináris kalandozás, nem csak itthon, de a nagyvilágban ...

Gyermekkori emlékeim a disznóvágásról ott kezdődnek, hogy felkelek, és forró hagymás vért reggelizek, ugyancsak forró fekete teával. Ezzel a technikával mindig sikerült elkerülnöm a disznóvágás tragikusabb pillanatait, és továbbiakban is tartani kívánom magam ehhez a hagyományhoz. Egyetlen alkalommal próbálkoztam a hagymás vér saját kezű elkészítésével, de úgy éreztem magam, mint a Vészhelyzet egy különösen drasztikus részének mellékszereplője. Szóval nem lett rossz, de lényegesen csekélyebb élvezetet nyújt, ha magadnak kell elkészítened. Ami az általunk töltött kolbászt illeti, annak nincs konkrét receptje, mi általában folyamatos kóstolgatás mellett szoktuk ízesíteni. Ez rendszerint úgy történik, hogy egy ember kever és fűszerez, a többi pedig szakért, és fogja a fejét. Természetesen számomra az alap mindig sok-sok pirospaprika, kömény és fokhagyma. Emlékezetes volt, amikor F. családjánál először voltam disznóvágáson, én az alföldi lány. Ők először is pirospaprik...

Nem tudom más hogy van vele, de nekem a karácsonyi hangulat szerves része a forralt bor, és a karácsonyi vásárban való nézelődés. Tavaly mindkettőből kijutott bőven, mivel sikerült végre az adventi időszakban is eljutni Bécsbe, figyelemmel arra, hogy nagyon kíváncsi voltam a híres Rathaus Platzon megtekinthető vásárra. A hangulattal nem is volt baj - ezt összeszokott baráti társaságunk már eleve garantálta - de maga a vásár nagy csalódás volt. Azon túl, hogy a háttér, a Rathaus mint adventi kalendárium, valóban gyönyörű, de egyébként bóvli bóvli hátán. Semmiféle vásárfián nem akadt meg a szemem, pedig F. a megmondhatója, hogy ilyen szituációban ez szinte sosem fordult még elő velem. Nagyon sajnálom a dolgot, mert bár rendszeresen megforulok arrafelé, a bécsi karácsonyi vásárról mindig is valamiféle idealizált képet dédelgettem, amiről kiderült, hogy semmi köze a valósághoz. Azért sokáig nem lógattuk az orrunkat, a Kartner Strasse kávéházai, és süteményei mindig kellő vigaszt nyújtanak...