Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

gyorsan valami egyszerűt címkéjű bejegyzések megjelenítése

Csak grillezünk és grillezünk...

Mióta beütött a nyár -és persze éppen nem esik, vagy nem esik annyira - gyakorlatilag egyfolytában grillezünk. Legutóbb a Mátrában, L.-éknél. Lelkesedésünk odáig terjedt, hogy még gombát is szedtünk, de megenni persze nem mertük, noha a társaság több tagja egyöntetűen letette a nagyesküt, hogy betonbiztosan felismeri a vargányát, de aztán megfutamodott. Azért nem éheztünk, olyannyira nem, hogy másnap reggel kilenckor ott folytattuk, ahol előző nap abbahagytuk. Megjegyzem grillezett tarját, és grill hamburgert regggelizni elég merész volt, de még ez sem tartotta vissza a banda nagyobb felét, hogy negyed tizenegykor a 200 méterre lévő lágosost megszállja. A pácok, és a grillmártások az alábbiak voltak. _______________________________________________ Pácok: Rákok és egyéb tenger gyümölcsei: A rákocskákra frissen aprított koriander zöldet, apróra vágott fokhagymát, olivaolajat, valamint facsart citromot tettem, és fél órát állni hagytam. Ez gyakorlatilag mindenféle tenger gyümölcsével mű...

A frankfurti Grüne Sosse esete a zöld spárgával

E. az általam igen kedvelt Frankfurt am Main-ban járva nem feledkezett meg rólam, a mániákusról, és a helyi piacon igazi kincsre lelt, nevezetesen a zöld szószhoz való friss fűszercsomagra, amely nemcsak hogy a fűszereket tartalmazta, de 3 elkészítési módot is. Na nem mintha egy bonyolult receptről lenne szó, de azért nagyon autentisch und tüchtig kis csomag volt, igazán jó ötlet, azonnal neki is estem. A Grüne Sosse lényege természetesen az idénynek megfelelő zöldfűszerek markáns jelenléte, így összetétele változó lehet, az én kis pakkom az alábbiakat tartalmazta (senkit nem áltatok azzal, hogy mindet azonnal felismertem): sóska (Sauerampfel), petrezselyem (Petersilie), snidling (Schnittlauch), turbolya (Kerbel), zsázsa (Kresse), spenót (Spinach), valamint porecs (Borretsch). Na már most, ez utóbbi összetevő okozott egy kis fejtörést. Mert finom, ez vitathatatlan. De mi ez? Sajnos ezzel kapcsolatosan csak annyit sikerült kiderítenem, hogy fűszer, valamint sokat megtudtam Porec város...

Korianderes csirke

Ezt a remek kis fogást még egy hónapja alkottam, de már megint elúsztam szokás szerint, szóval már megint mea culpa. Könnyű kis fogás szombati ebédre. Külön élvezet számomra a megtört koriandermagok illata a mozsárban - imádom. Friss koriandert nem ajánlok ehhez a fogáshoz, mivel egészen más ízhatást eredményez, azt tegyük félre. ______________________________________ Hozzávalók: 1 csinos kis csirkemellfilé, 1 fej vöröshagyma, 1 dl. főzőtejszín, 1 dl. Noilly Prat vermuth ( vagy ízlés szerint), 2 babérlevél, 1 ek. koriandermag mozsárban megtörve, 2 ek. olivaolaj, 1-2 ek. vaj, só, bors A csirkemell filét nagyobb - kb. 4x4 cm.-es - kockára vágom, majd megforgatom a frissen tört koriendermagok és egy kis só keverékében. Az apró kockára felaprított vöröshagymát az olivaolajon üvegesre pirítom, majd rádobom a húskockákat, és az olivaolajon fehéredésig sütöm. Ezt követően hozzáadom a vermuthot, majd a tejszínt is, sózom, borsozom, illetve jöhet bele a babérlevél is. Kicsit r...

Rizottó a tenger gyümölcseivel

Még mindig nyár, és még mindig tenger... Noha már kénytelen voltam felvenni a munka fonalát, azért még egy kissé elidőznék a nyári menü darabjain. Túl azon, hogy mindenféle rizottó nagy barátja vagyok, a tenger gyümölcseivel megrakottat annyira szeretem, hogy még egy himbálódzó vitorlás 40 fokos konyhájában való főzés sem tűnt túl nagy árnak érte, illetve tulajdonképpen nagy élvezetet okozott az elkészítése, főleg annak tudatában, hogy utána csobbanhat az ember egyet. Azt hiszem ezt el tudnám viselni hosszabb időre is, na mindegy, majd jövőre. ________________________________ Hozzávalók: (4 főre) 4 csésze rizottónak való rizs, 1 doboz sűrített paradicsom, 5-6 gerezd fokhagyma, 250 gr. garnéla (tisztított, illetve apróra vágott tintahalat is adhatunk hozzá, ízlés szerint) 1 liter húsleves, 1 fej vöröshagyma, 2 dl. száraz fehér bor (esetünkben Irsai Olivér) só, bors, 10 dkg. vaj, oliva olaj. A kockára vágott vöröshagymát megfuttatom egy kis oliva olajon, majd ráöntöm a rizst...

Marokkói kecskesajtos tekercs

Némi kitérő után tehát vissza a marokkói konyhához , legalábbis annak fúziós változatához, tekintettel arra, hogy a tekercsek tésztája won-ton lap az egyszerűség kedvéért. Egyébként nekem nagyon bejönnek ezek a lapocskák, az Ázsia boltban kaphatóak, fagyasztott formában, egy zacskóban van vagy 50-100 lap. A fagyasztóban tartom, és amikor szükségem van rá, kiveszem. Amikor felenged annyira, hogy szétválaszthatóak a lapok, akkor leemelem róla amire szükségem van, a többi megy vissza a fagyasztóba. Ezt az eljárást simán bírja. A kecskesajton kívül töltöttem már bele zöldségragut, fűszeres húst, vagy csak simán juhtúrót zöldfűszerekkel. Váratlan vendégek esetére ideális. Köretnek mindig friss salátát kínálok hozzá. __________________________________ Hozzávalók: 20-30 won-ton lap, 15 dkg. kecskesajt, 1 ek sűrű, krémes joghurt (ennek hiányában tejföl) friss petrezselyem, friss menta levél, zöldhagyma , só, csipetnyi fekete bors, olaj a sütéshez. A kecskesajtot a joghurttal és a ...

Szicíliai padlizsános spagetti - helyett fusili

Az eredeti recept szerint spagettivel kell készíteni, de ezúttal a fusili egyszerűbbnek tűnt. Az étel karakterét a padlizsán és paradicsom aránya adja, ezt mindenki ízlés szerint kitapasztalhatja, én az általunk kedvelt arányokat fogom ismertetni. Azért szeretem ezt a tésztát, mert nagyon könnyű elkészíteni, de mégsem a hagyományos paradicsomszósz, rá némi sajt tengely mentén mozog. __________________________________ Hozzávalók 4 főre: 1 nagyobb darab padlizsán, 3-4 friss paradicsom, vagy egy konzerv hámozott paradicsom, 3 közepes fej hagyma, 1 kis üveg kapribogyó, 1 kis üveg zöld olivabogyó (mag nélküli - a legjobb egyébként az Iliada, de az mag nélkül nem kapható, szóval csak elszántaknak), balzsamecet, oliavaolaj, Grana Padano reszelt parmezán, só, bors, 1 zacskó spagetti/fusili ízlés szerint. Először minden hozzávalót feldarabolok, a padlizsánt, paradicsomot kockára, a hagymát karikára, a kapribogyót, olivabogyót nagyon apró darabkákra. A hagymát megfuttatom e...

Spenótós-fetás pita tzatzikivel

Már megint a jó öreg görög konyha. Ami a pitát illeti, az egy kis képzavar, mivel konkrétan rétestésztáról van szó, de ez soha senkit nem zavart. A tzatzikiról pedig annyit, hogy én eddig mindig úgy ettem, hogy kapor is volt benne, de úgy tudom annyi tzatziki recept, ahány görög vidék. Mindenesetre én sosem hagynám ki belőle, mert ad hozzá egy kis pikáns aromát. Érdemes a joghurtból és a feta sajtból igazi görögöt beszerezni, mert az ízük utolérhetetlen. ___________________________________ Hozzávalók: spenótos fetás pita: 1 adag rétestészta, 3-4 maréknyi friss spenótlevél (fogalmam sincs, az hány deka lehet), 5-6 gerezd fokhagyma, görög feta sajt, 2 ek. görög joghurt (török boltban is kapható, a sárga tetejű a jó) csipetnyi őrölt szerecsendió, só, 2 ek olivaolaj, olaj a sütéshez. A spenótót egy kis olivaolajon megfonnyasztom az apróra vágott fokhagyma gerezdekkel, és egy kicsit sózom. Közben a feta sajtot összetöröm, és a joghurttal kikeverem, végül egy csipetnyi szerecsendiót adok ho...

Padlizsánkrém szárított paradicsommal és házi hagymás kenyérrel

Még mindig nem egzotikus, de már nem kifejezetten magyaros. Már annyira várom a napsütést, hogy nem bírtam magammal, és megint egynémely nyári jellegű ízeket vettem elő. A kenyérnél egy kissé csaltam, mert a dagasztást a kenyérsütő gép végezte el, de férfiasan bevallom, ez rendkívül kényelmes megoldás a számomra. Belehajigál, bekapcsol, vár - kávézik, főz, stb. - sípol, kivesz, megsüt, csodáló pillantásokat fogad a házi kenyér láttán. Elfoglalt háziasszonyoknak ideális. B tervként a frissen sült, vagy pirított pita is szóba jöhet kisérőként. Ami a paradicsom és a padlizsán házasítását illeti, az már régi történet. Ezzel szemben a padlizsán és a napon szárított paradicsom párosítása talán kicsit különlegesebb. Szeretném vindikálni magamnak a recept kitalálásának a jogát, de nem lenne igaz, ugyanis valami ilyesmit már kóstoltam, úgyhogy ez maximum újrakitalálás. _______________________________ Hozzávalók: Padlizsánkrém 2-3 szép padlizsán, 5-6 darab szárított paradicsom, 5-6 gerezd fokha...

A frankfurti leves, amiről a frankfurtiak mit sem tudnak

Nem tudom, hogy a recept eredetije honnan származik, de biztosan nem Frankfurtból, mert amikor arrafelé jártam, kifaggattam őket, és határozottan tagadták a közelebbi ismeretséget. Haladéktalanul elvittek viszont egy autentikusnak számító étterembe, ahol az étlapról az alábbiak közül lehetett választani: csülök grüne sossal, főtt hús grüne sossal, illetőleg csülök párolt káposztával. A szédítő választék ellenére nagyon finom volt a vacsora, de itt, és most kénytelen vagyok bevallani, hogy a frankfurtiak büszkesége, az almabor iszonyú volt. Ez úton is minden frankfurti ismerősömtől elnézést kérek, imádom a várost, az emberek nagylelkűek és barátságosak, a város gyönyörű, és a legjobb perecet is ott ettem, de almabort soha többé. Frankfurtot viszont annál inkább szeretném viszontlátni. ____________________________ Hozzávalók: 1 fej kisebb kelkáposzta, vagy egy nagyobb fele, 2 pár virsli, 2 liter húsleves, vagy ennek hiányában 2 erőleves kocka, őrölt kömény,...