sáfránysárkány

Nemrégiben jött vissza Mexikóból egy kedves ismerősöm, és jól ismerve mániám, hozott nekem mindenféle chilit, ami kellő inspirációt adott egyrészt ahhoz, hogy összeszedjem az alapvető tudnivalókat róluk, amit már régen terveztem, másrészt, hogy összeüssek egy jófajta kis chili con carnét. A chili paprika mint olyan, egészen a 15. századik ismeretlen volt Európában, és az egyetlen ismert csípős fűszer a fekete bors (piper nigrum) volt. Ám ez a helyzet mára - hála a jó öreg Kolombusznak - jelentősen megváltozott, és noha a chilik igazi hazája máig az Új Világ maradt, mára a chilimánia az egész világon elharapódzott. Számos fajtája ismert a világon, az alábbaikban csak a főbb típusait veszem végig néhány szóban. A chiliket nem csak fajtájuk, de erősségük alapján is osztályozzák, az úgynevezett Scoville-skála (SHU) szerint, amelynek fokozatai alapján 1-10-ig soroljuk be őket. Kezdjük talán a skála alsó harmadával, méghozzá a chile poblano val, amely a kellemes 10/3 fokozatot ér...

Az egyik kedvenc kínai receptemről lesz most szó, de ezzel más is így van, mivel ez az az előétel, ami miatt állandóan késő barátaink is hajlandóak a pontosságra, mióta egyszer a késés miatt lecsúsztak róla. Ez azért nagy szó, mert nyáron, a kikötőben dekkoló hajótól 50 méterre lévő kávézóból mintegy másfél óra csúszással értek a fedélzetre reggelizni, ami a helyi rekord, pedig az ottaniak se azok a kapkodó népség. Na már most, ha az alább részletezett étel van beharangozva, akkor ugyanez az idő maximum 5 perc. Visszatérve a kínai konyhához, az eredeti recepttől szokás szerint már kissé elkanyarodtam, de nekünk teljesen bevált a saját változat. Az autentikus változat a Wang mester vezette Új Lanzhou -ban próbálható ki, de ugyaninnen jó szívvel tudom ajánlani Mao Ce-Tung kedvencét is. Ha jól emlékszem itt ettem Ping hercegnő csókját is. Jobban belegondolva elég régen jártunk arra, úgyhogy rá is veszem F.-et egy kis látogatásra. (Ui.: az épületfotók nagylelkű forrása T.T. volt). _...

Ma besokaltam a hidegtől. Elég volt. Úgy döntöttem, hogy ideje valami olyasmit készíteni, ami a legmelegebb nyári napokat idézi, és a moussakára esett a választásom. Ezt a receptet Gavrilostól tanultam, aki többek között a Lucullus görög vacsoráinak nagyszerű főszakácsa is egyúttal. A görög konyha a kedvencem, szóval nálunk gyakran van ilyesmi, nem csak nyáron. Érdemes eredeti görög fetából készíteni, mivel utánozhatatlan az íze, és amióta az EU Bírósága kicsit odalépett, a sajtokon csak akkor lehet a feta nevet használni, ha valóban a megfelelő módszerrel készült, eredetiről van szó, különben csak a feta jellegű kitétel alkalmazható. Lehetőleg olyan típust vegyünk, amelyik a saját sós levében úszkál, és ki ne nyissuk a főzés. Az alábbi receptehez most darált marhahúst használtam, de autenitkus bárnyhúsból is, azonban teljesen felrúgva a szabályokat, csináltam már vadhúsból is, méghozzá a legutóbbi görög party alkalmával, aminek a telejs menüje így nézett ki: kis forró spenótos-fetás...

Aki szereti a hamburgert, annak valószínűleg megvan a saját kedvenc receptje, nincs ez másként velem sem. Mindazonáltal személyes véleményem szerint a világ legjobb hamburgere Szegeden kapható a Kálvária téren, és az összes közül a francia fantázianevű a legjobb. Ami az én hamburgeremet illeti, a körítés állandóan változik, csak a húspogácsa összetétele állandó, és néhány fiaskó óta a hamburgerzsemlét is kerülöm, ma például a pita kipróbálása volt soron. Azért ha valakinek akad egy jól bevált hamburger zsemle receptje, azt örömmel kipróbálnám. A pitás változat látványban nem hozza az eredetit, de ízben ott volt. Az alábbiakban csak a húspogácsa receptjét közlöm, mivel az összes többi az ember aktuális kedvének függvénye. Ami viszont állandó szereplő: hagyma, paradicsom, ketchup, mustár és sajt. A kolbászos lecsón keresztül a kaviáron át a pirított szalonnáig minden megengedett. A húspogácsához 1/2 kg. darált marhahúst veszek alapul, ehhez jön 1 kis doboz sűrített paradicsom, né...

Már régóta szemezek azokkal a receptekkel, amihez valamilyen módon banánlevél szükségeltetik. Még az sem tartott vissza, hogy sokáig nem tudtam honnan szerezhetném meg ezt a hozzávalót. A szomszéd lépcsőházban tartott banánpálmája nem tűnt a megfelelő megoldásnak. Most azonban rám mosolygott a szerencse, a Vásárcsarnok alagsori Ázsia boltjában akadt néhány levél, így semmi sem állhatott az utamba. Egy mexicói receptet vettem elő, aminek külön előnye, hogy többfajta chili paprika szerepel a hozzávalók között, ráadásul üdítő változatosságot képvisel a taco és burrito tengely mentén leragadt gringo ízlelőbimbók számára. Korábban a chili az chili, csíp és kész állásponton helyezkedtem el, de mára már felülbíráltam ezt az elavult hozzáállást. Valóban van különbség ízben is - és nem csak erősségben - a különböző chilik között. Ez a téma olyannyira felkeltette az érdeklődésem, hogy külön szeretnék majd írni róla, de egyenlőre csak a kóstolás, és tapasztalatszerzés szintjére jut...