Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

citrom címkéjű bejegyzések megjelenítése

Csak grillezünk és grillezünk...

Mióta beütött a nyár -és persze éppen nem esik, vagy nem esik annyira - gyakorlatilag egyfolytában grillezünk. Legutóbb a Mátrában, L.-éknél. Lelkesedésünk odáig terjedt, hogy még gombát is szedtünk, de megenni persze nem mertük, noha a társaság több tagja egyöntetűen letette a nagyesküt, hogy betonbiztosan felismeri a vargányát, de aztán megfutamodott. Azért nem éheztünk, olyannyira nem, hogy másnap reggel kilenckor ott folytattuk, ahol előző nap abbahagytuk. Megjegyzem grillezett tarját, és grill hamburgert regggelizni elég merész volt, de még ez sem tartotta vissza a banda nagyobb felét, hogy negyed tizenegykor a 200 méterre lévő lágosost megszállja. A pácok, és a grillmártások az alábbiak voltak. _______________________________________________ Pácok: Rákok és egyéb tenger gyümölcsei: A rákocskákra frissen aprított koriander zöldet, apróra vágott fokhagymát, olivaolajat, valamint facsart citromot tettem, és fél órát állni hagytam. Ez gyakorlatilag mindenféle tenger gyümölcsével mű...

A frankfurti Grüne Sosse esete a zöld spárgával

E. az általam igen kedvelt Frankfurt am Main-ban járva nem feledkezett meg rólam, a mániákusról, és a helyi piacon igazi kincsre lelt, nevezetesen a zöld szószhoz való friss fűszercsomagra, amely nemcsak hogy a fűszereket tartalmazta, de 3 elkészítési módot is. Na nem mintha egy bonyolult receptről lenne szó, de azért nagyon autentisch und tüchtig kis csomag volt, igazán jó ötlet, azonnal neki is estem. A Grüne Sosse lényege természetesen az idénynek megfelelő zöldfűszerek markáns jelenléte, így összetétele változó lehet, az én kis pakkom az alábbiakat tartalmazta (senkit nem áltatok azzal, hogy mindet azonnal felismertem): sóska (Sauerampfel), petrezselyem (Petersilie), snidling (Schnittlauch), turbolya (Kerbel), zsázsa (Kresse), spenót (Spinach), valamint porecs (Borretsch). Na már most, ez utóbbi összetevő okozott egy kis fejtörést. Mert finom, ez vitathatatlan. De mi ez? Sajnos ezzel kapcsolatosan csak annyit sikerült kiderítenem, hogy fűszer, valamint sokat megtudtam Porec város...

Tőkehal kapribogyó szósszal, zöld spárgás újburgonyával

Végre eljutottam oda, hogy ne csak főzzek, de blogot is írjak, úgy tűnik mostanában ez egy kissé nehezen megy, de ami késik, nem múlik. Először is azzal kezdeném, hogy spárgamániás vagyok. Nem tehetek róla, egyszerűen imádom. A legjobb rántva, de párolva se semmi, jelen esetben ezt kombináltam össze egy kis újburgonyával - a másik nagy kedvencemmel - és ha már itt tartottunk kerítettem hozzá némi halat is. Aprónép a lepényhalat favorizálja, de ez most speciel tőkehal (na nem is evett belőle, de mostanában válogatós korszakét éli amúgy is). A spárgapucolástól eltekintve viszonylag egyszerű étek, de annál látványosabb. ____________________________________________________ Hozzávalók: 1 csomag zöld spárga, fejenként 4-5 db. kisebb újburgonya, 5-6 szelet tőkehal filé (de más halból is finom, a kapribogyó miatt azonban mindenképp tengeri hal javasolt, legalábbis véleményem szerint), 1 üveg kapribogyó, 1 csomag zöldhagyma, néhány levél medvehagyma (opcionális), 1 ek vaj, tengeri só, feket...

Szarvas tagine kuszkusszal

Sajnos tagine-t, mármint az ételnek nevet adó edényt nem kaptam - és ezúton kérem, ha valaki tud róla, hogy Budapesten merre lelhető fel ilyen, akkor szóljon - de ez nem tartott vissza a főzőcskétől, miután tettem egy kis fűszerbeszerző körutat az Ázsia boltban. Sajnos a mennyiségeket illetően már megint nem vagyok megbízható, legalábbis a hús terén, de hát ez van. Még valami, két nappal a tervezett főzés előtt negyedeljünk fel egy kisebb, szép héjú citromot, és olyan alaposan sózzuk meg, hogy csak úgy fürödjön a sóban, azután két napra felejtsük a hűtőben. Ez lesz ugyanis a tagine egyik alap alkotó eleme. Készen is kapható, de nem mindig, szóval a saját készítésű sózott citrom a biztos. Ami a köretet illeti, jómagam is nemrég döbbentem rá, hogy a gríz (lánynevén búzadara), a bulgur, meg a kuszkusz egy és ugyanaz a búza, csak a szemcsenagyságban különbözik a dolog. Ilyen értelemben tehát tejbepapi címén kicsiny aprónépem már 6 hónapos kora óta kuszkuszt nyammog reggelente, és én erre ...

Epres, csokoládés és citromos bigne-profiterol fúziós recept és crema pasticcera

Na már most, a képen látható finomságok Lilla keze munkáját dícsérik, és tulajdonképpen egy olasz fúziós recept háromféle töltelékkel, hogy senki se maradjon éhen. Fúziós, mivel a profiterolt gyakran összekeverik a bigne nevű hasonló olasz süteménnyel. A bigne esetében a kis képviselőfánk tésztából készült gombócok a hagyományos olasz cukrászkrémmel, a crema pasticcera-val vannak megtöltve, és porcukorral megszórva. Ezzel szemben a profiterol sűrű keményre vert tejszínhabbal van töltve, és csokiszósszal leöntve. Jelen esetben a profiterol és a bigne vadházasságáról lesz szó, amikor is a töltelék különböző ízesítésű crema pasticcera volt. ______________________________________ Hozzávalók: Tészta: 1 dl. víz, 20 kg. liszt, 20 dkg. vaj, 6 tojás. A vizet felforraljuk és beledobjuk a vajat. Amikor a vaj megolvadt, akkor beleszitáljuk a lisztet, és gyors mozdulatokkal kikeverjük. Nem kell megijedni, pillanatok alatt sűrű massza lesz belőle. Pár percig még főzni kell, vigyázva...

Maláj oldalas wokban elkészítve

Azért választottam a mai ebédre ezt a receptet, mert mostanában volt nálunk disznóvágás, és ez egy kitűnő példa arra, hogy egy tipikus, magyaros alapanyagból mást is csinálhatunk, mint a hagyományos sült oldalas. A recept eredete a homályba vész, annyira emlékszem, hogy valamilyen TV-műsorban láttam, de hogy melyik adón, meg ki??? Ráadásul már ez is évekkel ezelőtt volt, a recept viszont stabilan a repertoár részévé vált. Azért is szeretem, mert wokban lehet készíteni, ami az egyik kedvenc módszerem, annyira, hogy a mostani konyhánk tervezésénél már wok-égőt kértem a tűzhelyre. Persze nem azt a rakéta hajtóművet, amit mondjuk Kínában alkalmaznak a kifőzdékben, de azért elég tüzes. :-) Maga a hús kicsit ugyan időigényes, de mindenképpen megéri. A képen ugyan nem látszik, de rizzsel ettük, és a végén friss koriander levéllel is megszórtam volna a húst, ha kaptam volna, de ez most sajnos elmaradt. _______________________________ Hozzávalók: 1/2 kg. oldalas, 3 közepes méretű vöröshagyma, ...

Joghurtos padlizsánsaláta - egy kis csempészett nyár

Tudom, hogy messze még a tavasz, főleg a nyár, de az a helyzet, hogy reménytelenül kívánom a nyár ízeit, azon belül is a görög konyhát, így hát nekiláttam egy kis padlizsánsalátának. Lehet persze, hogy ebben Brasil is hibás, aki eszembe jutatta a padlizsános ételeket, méltatlankodva hiányolva a kedvenc padlizsántekercsét a repertoárból, de ami késik, az nem múlik, ugyebár. :-) Ez egyébként a világ egyik legegyszerűbb salátája, egyetlen titka van, a jó minőségű joghurt. Általában a görög, vagy török ételekhez a sárga dobozos, zsírosabb fajta török joghurtot szoktam használni. Könnyebb lenne, ha megjegyeztem volna a nevét - valami üzgürmüzgür -így viszont, figyelemmel arra, hogy már kidobtam a dobozt, csak annyit mondhatok el, hogy szinte bármelyik török boltban kapható, fél literes kiszerelésben. A méret senkit ne riasszon el, csodásan finom, és rendkívül gyorsan fogy. Ha mégis maradna, akkor egy kis forró mézzel, és pirított dióval desszertnek sem utolsó. Ízre sokkal lágyabb, állagra ...

Skordalia - krumplipüré görög módra

Ezzel a citromos-fokhagymás krumplipürével először Lefkadán futottam össze, de ott és akkor a nyelvi korlátok okán nem sikerült kiszednem a receptet a görög tulajból, de szerencsére később ráakadtam. Halhoz ideális, de randira ne válaszd. _____________________________________________ Hozzávalók 4 személyre: 4 nagyobb darab krumpli fél citrom facsart leve 5 gerezd fokhagyma diónyi vaj 3 ek. tejföl tengeri só A krumplit meghámozom, és kockára vágva megfőzöm. Ha kész, leszűröm és hozzáadom a vajat, tejfölt, összekeverem, majd jöhet a citromlé, és a préselt fokhagyma gerezdek. A végén sózom, és ha szükséges még adok hozzá citromlevet, vagy fokhagymát. Mind a citromlének, mind a fokhagymának markánsan érződnie kell. Első hallásra talán furcsa lehet, de az összhatás nagyon jó, legalábbis szerintem.