Ugrás a fő tartalomra

Paradicsomos steakburgonya

Az újkrumpli minden évben teljesen megvadít, legszívesebben napokig csak azt ennék különböző variációkban, a menü élén a jó kis paprikáskrumplival. Mindazonáltal arra a következtetésre jutottam, hogy nagy valószínűséggel az a recept nem jelentene túl nagy újdonságot, úgyhogy inkább ezt a remek kis steakburgonyát teszem közzé. No saltynál bukkantam az eredeti receptre, csak kissé variáltam át. A citromlé pedig elhagyhatatlan.
_____________________________________
Hozzávalók:

8-10 szem kisebb újburgonya,

1 konzerv sűrített paradicsom,

5-6 gerezd fokhagyma,

egy csipetnyi szecsuáni bors,

egy csipetnyi szárított guajillo (ez a fajta csak épp hogy csíp, az ze kedvéért, de jó másfajta is) chili,

egy csipet szárított gyömbérpor

közepes szemű tengeri só,

olivaolaj

fél citrom leve,

egy csokor petrezselyem.

A krumplikat megpucolom, és nagyobb hasábokra vágom. A sűrített paradicsomot a fűszerekkel - a só kivételével - kikeverem, majd alaposan beleforgatom a krumplihasábokat. A tepsit kikenem az olivaolajjal, beterítem a krumplival, rászóróm az egész fokhagymagerezdeket, szórok rá egy kis sót, és kicsit a tetjét is lespriccelem olivaolajjal, de csak mértékkel. Előmelegített sütőben 180 fokon ropogósra sütöm úgy, hogy közben egyszer átforgatom, és a sütés vége felé meglocsolom a citromlével. Ha kész, friss petrezselyemmel megszórom, forrón tálalom.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A disznóvágás dícsérete, avagy házikolbász és szalámi változatok

Gyermekkori emlékeim a disznóvágásról ott kezdődnek, hogy felkelek, és forró hagymás vért reggelizek, ugyancsak forró fekete teával. Ezzel a technikával mindig sikerült elkerülnöm a disznóvágás tragikusabb pillanatait, és továbbiakban is tartani kívánom magam ehhez a hagyományhoz. Egyetlen alkalommal próbálkoztam a hagymás vér saját kezű elkészítésével, de úgy éreztem magam, mint a Vészhelyzet egy különösen drasztikus részének mellékszereplője. Szóval nem lett rossz, de lényegesen csekélyebb élvezetet nyújt, ha magadnak kell elkészítened. Ami az általunk töltött kolbászt illeti, annak nincs konkrét receptje, mi általában folyamatos kóstolgatás mellett szoktuk ízesíteni. Ez rendszerint úgy történik, hogy egy ember kever és fűszerez, a többi pedig szakért, és fogja a fejét. Természetesen számomra az alap mindig sok-sok pirospaprika, kömény és fokhagyma. Emlékezetes volt, amikor F. családjánál először voltam disznóvágáson, én az alföldi lány. Ők először is pirospaprik

Indiai hagymás-mazsolás rizs

Ezt a fajta rizst rendszerint az indiai ételekhez szoktam készíteni, és remekül egyesíti a sós és az édes ízeket. ________________________________ Hozzávalók: basmati rizs, mazsola, 2 fej hagyma, fél tk garam masala, 1 tk kurkuma, 1 rúd fahéj, só, olaj A hagymát apróra vágva lepirítom egy kevés olajon, majd egy időre félreteszem. A rizst egy serpenyőben csak úgy szárazon 2-3 percig pirítom, majd ezt követően adok csak hozzá egy kis olajat, így is pirítom egy percig, majd a rizs kétszeresének megfelelő mennyiségű forró vízzel - így nem fog ragadni - felöntöm, hozzáadom a fűszereket, és a mazsolát. Ne féljünk a mazsolától, minél több, annál jobb. Amikor puha a rizs hozzáadom a pirított hagymát, kiigazítom az ízeket, és már kész is.

Dalmát kaland - vajon pirított fokhagymás tintahal mángoldos krumplival

Dalmácia, és általában Horvátország az egyik kedvenc úticélunk, ha tengerről van szó. Ezúttal is sikerült egy kellemes kis zugot találnunk, ami sem zsúfolt, sem zajos nem volt, figyelembe véve tömegiszonyunkat. Ugyanakkor ami a dalmát konyhát illeti, legalábbis a tengerparti éttermek kínálatát illetően sok meglepetéssel nem szolgálhat, ezért idén néhány próbálkozás után arra jutottunk, hogy magunkra főzünk, vagyis én kotyvasztok az egész bandára, mivel a barátainkkal utaztunk. Ezek után szabadon garázdálkodhattam a környék tenger gyümölcsei és zöldségei között, a főszerepet a tinahal, fokhagyma, scampi, valamint az általam olyannyira kedvelt, és a dalmát konyhában alapvetőnek számító mángold voltak. Még szerencse, hogy a fogkefe mellett tekintélyes fűszerkészlet nélkül sem teszem ki a lábam otthonról. Én nagyon élveztem, remélem T. és A. sem éheztek túl sokat :-) Ne számítsatok persze nagyon bonyolult receptekre, mivel az időm jelentős részét a tengerben kívántam tölteni, szóval a max