Ugrás a fő tartalomra

Juhtúrós krémmel töltött cukkinivirág

Mostanában valahogy mindenki cukkinivirágot tölt, szóval muszáj volt kipróbálnom. Előtte információgyűjtés címén szétnéztem néhány kollégánál, és arra jutottam, hogy első alkalommal egy könnyű, hétköznapi krémmel töltöm. A begyűjtött tapasztalatok alapján az olajban, illetve vajban sütést elvetettem, mert úgy tűnik a sérülésmentes sütés nem könnyű, párolni nem volt kedvem, így maradt a sütőben sütés, ami be is vált. A beszerzés miatt nem aggódtam, mivel a család vazsmegyei szekciója beszállítást ígért, ezt a számításomat egy jégeső azonban keresztülhúzta. Végső elszánásomban betértem a Culinarisba, ahol aranyáron sikerült négy azaz négy darab virágot szereznem. Ez kiegészült a vazsmegyei egyszem túlélő virággal, és már meg is volt a remek előétel. Különben L. éppen bulit tartott, úgyhogy csokor helyett cukkinivirágot kapott, szóval gasztroajándéknak sem rossz bevállalósoknak. Csak az bosszant, hogy az időközben Olaszországban lábat lógázó L. most küldött egy fotót, amely tanúsága szerint ott fél kiló cukkinivirág - kb. 6-7 darab - 0,75 euro. Na most az én négy darabom ennek majdnem a tízszeresébe került. No comment. Különben L., nektek jó pihenést, és légyszi hozz cukkinivirágot, ja meg egy kis szárított paradicsomot. Na ennyit a bevásárlólistáról, nézzük a receptet, a mennyiségek szokás szerint ránézésre alakultak.
_______________________________________
Hozzávalók:
cukkinivirág,
juhtúró,
tejföl,
friss kapor,
friss oregánó,
friss menta,
fokhagyma,
olivaolaj.

A tejfölt, a juhtúrót összekeverem az apróra vágott zöldfűszerekkel és fokhagymával. A cukkinivirágokat óvatosan megmosom, kiveszem a bibéjüket, és habzsák segítségével megtöltöm a krémmel. A tepsit megkenem olivaolajjal, ráfektetem a virágokat, és magát a virágot is megkenem egy kis olivaolajjal. 160 fokon 15-20 percig sütöm. Tálaláskor adhatunk hozzá egy kis fokhagymás joghurtot.

Megjegyzések

  1. :-))) ezentúl minden nap eszem egy fior di zucchini-t itt a napfényes Itáliában, ha ez ennyire gazdaságos.
    Megpróbálok hazautaztatni egy pár szálat, és egy zsák szárított paradicsomot.
    Egyéb?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A disznóvágás dícsérete, avagy házikolbász és szalámi változatok

Gyermekkori emlékeim a disznóvágásról ott kezdődnek, hogy felkelek, és forró hagymás vért reggelizek, ugyancsak forró fekete teával. Ezzel a technikával mindig sikerült elkerülnöm a disznóvágás tragikusabb pillanatait, és továbbiakban is tartani kívánom magam ehhez a hagyományhoz. Egyetlen alkalommal próbálkoztam a hagymás vér saját kezű elkészítésével, de úgy éreztem magam, mint a Vészhelyzet egy különösen drasztikus részének mellékszereplője. Szóval nem lett rossz, de lényegesen csekélyebb élvezetet nyújt, ha magadnak kell elkészítened. Ami az általunk töltött kolbászt illeti, annak nincs konkrét receptje, mi általában folyamatos kóstolgatás mellett szoktuk ízesíteni. Ez rendszerint úgy történik, hogy egy ember kever és fűszerez, a többi pedig szakért, és fogja a fejét. Természetesen számomra az alap mindig sok-sok pirospaprika, kömény és fokhagyma. Emlékezetes volt, amikor F. családjánál először voltam disznóvágáson, én az alföldi lány. Ők először is pirospaprik

Indiai hagymás-mazsolás rizs

Ezt a fajta rizst rendszerint az indiai ételekhez szoktam készíteni, és remekül egyesíti a sós és az édes ízeket. ________________________________ Hozzávalók: basmati rizs, mazsola, 2 fej hagyma, fél tk garam masala, 1 tk kurkuma, 1 rúd fahéj, só, olaj A hagymát apróra vágva lepirítom egy kevés olajon, majd egy időre félreteszem. A rizst egy serpenyőben csak úgy szárazon 2-3 percig pirítom, majd ezt követően adok csak hozzá egy kis olajat, így is pirítom egy percig, majd a rizs kétszeresének megfelelő mennyiségű forró vízzel - így nem fog ragadni - felöntöm, hozzáadom a fűszereket, és a mazsolát. Ne féljünk a mazsolától, minél több, annál jobb. Amikor puha a rizs hozzáadom a pirított hagymát, kiigazítom az ízeket, és már kész is.

Dalmát kaland - vajon pirított fokhagymás tintahal mángoldos krumplival

Dalmácia, és általában Horvátország az egyik kedvenc úticélunk, ha tengerről van szó. Ezúttal is sikerült egy kellemes kis zugot találnunk, ami sem zsúfolt, sem zajos nem volt, figyelembe véve tömegiszonyunkat. Ugyanakkor ami a dalmát konyhát illeti, legalábbis a tengerparti éttermek kínálatát illetően sok meglepetéssel nem szolgálhat, ezért idén néhány próbálkozás után arra jutottunk, hogy magunkra főzünk, vagyis én kotyvasztok az egész bandára, mivel a barátainkkal utaztunk. Ezek után szabadon garázdálkodhattam a környék tenger gyümölcsei és zöldségei között, a főszerepet a tinahal, fokhagyma, scampi, valamint az általam olyannyira kedvelt, és a dalmát konyhában alapvetőnek számító mángold voltak. Még szerencse, hogy a fogkefe mellett tekintélyes fűszerkészlet nélkül sem teszem ki a lábam otthonról. Én nagyon élveztem, remélem T. és A. sem éheztek túl sokat :-) Ne számítsatok persze nagyon bonyolult receptekre, mivel az időm jelentős részét a tengerben kívántam tölteni, szóval a max