Ugrás a fő tartalomra

Csirkés curry, vagy amit akartok

Imádom a curryt, néhány alapfűszer birtokában szinte bármilyen zöldségből elő lehet állítani. Az alapokat Jahm Kulvinder Singh tanította meg, aki a Maharaja és a Himalaya éttermekben bolondítja az egzotikumra vágyók ízlelőbimbóit, és azóta is igyekszem - legalábbis magamhoz mérten nagyjából - követni a nála tanultakat. A különféle zöldséges curryk rendszeres fellépők nálunk, ma ugyan éppen egy kis hússal, de az a szép ebben az ételben, hogy hús nélkül is remek. Ez a mai curry azonban kifejezetten különleges, mert kellő tisztelettel a Nagy Ismeretlen Ételkritikusnak szeretném ajánlani, aki amint látom rendszeres olvasómmá vált - remélem nem tévedek a kilétét illetően :-) . Ami a mai ebéd köretét illeti, az hagymás-mazsolás rizs volt, amit most külön bejegyzésben rakok fel, mert terveim vannak vele.
_________________________________
Hozzávalók:
2 szép csirkemell filé,
2 maréknyi zöldbab - erdetileg zöldborsóval gondoltam el, de az nem volt itthon, szóba jött volna a karfiol is, de emlékeim szerint abból leves lett, szóval maradt a zöldbab,
1 kisebb chili paprika,
2 fej vöröshagyma,
3 ujjnyi reszelt gyömbér,
3 gerezd fokhagyma,
3 db. paradicsom héj nélkül,
1 kis doboz sűrített paradicsom,
kurkuma,
garam massala,
koriander.
Az apróra vágott hagymát, fokhagymát, és reszelt gyömbért a szintén apróra vágott chili paprikával egy kicsi olajon néhány percig pirítom, majd jöhet rá a nagyjából 2x2 cm.-es kockára vágott hús, fehéredésig. Ezt követően jön bele a kurkuma, nagyjából 2 tk, a garam massala úgy 2-3 tk, egy kis koriander (ezt szeretem mindig frissen összetörni, úgy egészen más az aromája), a paradicsomok kockára vágva, a sűrített paradicsom, és a zöldbab. Ha konzerv zöldbabot használunk, akkor elég csak a vége felé beletenni, hogy ne törjön össze. Ezt csak azért mondom, mert nekem nem sikerült ezt megúszni, mindegy, majd legközelebb. Szóval ha az összes paradicsom benne van, akkor felöntöm 1-2 deci vízzel, és tetővel lefedve addig főzöm, amíg szép sűrű nem lesz. Ha madras curryt akarok belőle, akkor még egy kis joghurttal is megbolondítom a végén.

Megjegyzések

  1. Örömmel tölt el, hogy a nagy latin énekes is megtisztel figyelmével :-)

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nagy Ismeretlen Ételkritikus?

    Üdv:

    SV

    VálaszTörlés
  3. Na várj! Te a Nagy Latin Énekes vagy. MStarts az ételkritikus, őt tudom ki (asszem) Téged még csak angyjából lőttelek körbe :-)

    VálaszTörlés
  4. Segítsd egy kicsit a gondolataim, mit is óhajtasz tudni rólam? :-)

    VálaszTörlés
  5. Ok., de kötelező az igazmondás. Ettél már nálunk, igaz?

    VálaszTörlés
  6. Hát nem tudom, hogy nálatok ettem-e már. Közelebbi információra volna szükségem.
    :-)
    SV

    VálaszTörlés
  7. Naggyon ravasz. Most vagy mellélőttem a személyedet illetően, vagy ez egy csavaros válasz. Nézzünk valami mást. Ismersz személyesen?

    VálaszTörlés
  8. :-D Szeritnem nagyon mellélőttél. Nem gondolom hogy a nagy latin énekest ismernéd személyesen.
    :-D

    SV

    VálaszTörlés
  9. Hát mivel olyan időpontban jelentkeztél be, amikor még csak néhány ismerősnek küldtem el a blog címét, adottt volt a feltételezés. :-)

    VálaszTörlés
  10. Szia!

    Van egy ajánlatom...
    Megmondod hol van az éttermed, és én elmegyek titokban lecsekkelem...?

    SV

    VálaszTörlés
  11. Hát ezen a téren töredelmes vallomással tartozom, nincs éttermem, csak a család, meg a barátok kedvére főzök :-)

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    :-D
    Étterem nélküli sárkány...:-D
    Akkor viszont eléggé mellélőttél személyemmel kapcsoltban:-D
    Egyébként kipróbáltam a receptet... :D
    Sok felé jártál, hogy ezeket kipróbáltad?

    SV

    VálaszTörlés
  13. Hát Indiában speciel nem voltam, de tervbe van véve. Viszont eljárogatok autentikus szakácsokhoz főzőtanfolyamra (erről egyébként akarok is írni majd), görögöt tanultam is, kint is kóstoltam. Az egyébként jellemző, hogy amerre járok, kifaggatom a szakácsokat, illetve íz alapján újrakreálok. :-)

    VálaszTörlés
  14. Az ujrakreálás rendben, én is űzöm.
    Autentikus szakácsokhoz főzötanfolyamokra? Hol lehet ilyeneket találni??
    Sok helyen kóstoltam én is...az autentikus és tradicionális külföldi ízeket.

    VálaszTörlés
  15. Erről fog szólni a köv. utáni bejegyzésem (mert a köv. a maláj oldalas lesz valószínúleg :-) ), mert ez nagyobb lélegzetű téma, de addig ajánlom a www.lucullusbt.hu honlapon lévő főzőtanfolyamokat, azok mind nagyon jók. :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A disznóvágás dícsérete, avagy házikolbász és szalámi változatok

Gyermekkori emlékeim a disznóvágásról ott kezdődnek, hogy felkelek, és forró hagymás vért reggelizek, ugyancsak forró fekete teával. Ezzel a technikával mindig sikerült elkerülnöm a disznóvágás tragikusabb pillanatait, és továbbiakban is tartani kívánom magam ehhez a hagyományhoz. Egyetlen alkalommal próbálkoztam a hagymás vér saját kezű elkészítésével, de úgy éreztem magam, mint a Vészhelyzet egy különösen drasztikus részének mellékszereplője. Szóval nem lett rossz, de lényegesen csekélyebb élvezetet nyújt, ha magadnak kell elkészítened. Ami az általunk töltött kolbászt illeti, annak nincs konkrét receptje, mi általában folyamatos kóstolgatás mellett szoktuk ízesíteni. Ez rendszerint úgy történik, hogy egy ember kever és fűszerez, a többi pedig szakért, és fogja a fejét. Természetesen számomra az alap mindig sok-sok pirospaprika, kömény és fokhagyma. Emlékezetes volt, amikor F. családjánál először voltam disznóvágáson, én az alföldi lány. Ők először is pirospaprik

Indiai hagymás-mazsolás rizs

Ezt a fajta rizst rendszerint az indiai ételekhez szoktam készíteni, és remekül egyesíti a sós és az édes ízeket. ________________________________ Hozzávalók: basmati rizs, mazsola, 2 fej hagyma, fél tk garam masala, 1 tk kurkuma, 1 rúd fahéj, só, olaj A hagymát apróra vágva lepirítom egy kevés olajon, majd egy időre félreteszem. A rizst egy serpenyőben csak úgy szárazon 2-3 percig pirítom, majd ezt követően adok csak hozzá egy kis olajat, így is pirítom egy percig, majd a rizs kétszeresének megfelelő mennyiségű forró vízzel - így nem fog ragadni - felöntöm, hozzáadom a fűszereket, és a mazsolát. Ne féljünk a mazsolától, minél több, annál jobb. Amikor puha a rizs hozzáadom a pirított hagymát, kiigazítom az ízeket, és már kész is.

Dalmát kaland - vajon pirított fokhagymás tintahal mángoldos krumplival

Dalmácia, és általában Horvátország az egyik kedvenc úticélunk, ha tengerről van szó. Ezúttal is sikerült egy kellemes kis zugot találnunk, ami sem zsúfolt, sem zajos nem volt, figyelembe véve tömegiszonyunkat. Ugyanakkor ami a dalmát konyhát illeti, legalábbis a tengerparti éttermek kínálatát illetően sok meglepetéssel nem szolgálhat, ezért idén néhány próbálkozás után arra jutottunk, hogy magunkra főzünk, vagyis én kotyvasztok az egész bandára, mivel a barátainkkal utaztunk. Ezek után szabadon garázdálkodhattam a környék tenger gyümölcsei és zöldségei között, a főszerepet a tinahal, fokhagyma, scampi, valamint az általam olyannyira kedvelt, és a dalmát konyhában alapvetőnek számító mángold voltak. Még szerencse, hogy a fogkefe mellett tekintélyes fűszerkészlet nélkül sem teszem ki a lábam otthonról. Én nagyon élveztem, remélem T. és A. sem éheztek túl sokat :-) Ne számítsatok persze nagyon bonyolult receptekre, mivel az időm jelentős részét a tengerben kívántam tölteni, szóval a max